Az emberiség legősibb kérdéseinek egyike a világ keletkezése és működése. Az erre adott válaszok sokfélék lehetnek:
- mitológiai,
- vallásos,
- filozófiai,
- tudományos tények (ősrobbanás elmélete, evolúció).
1. Az ókori Közel-Kelet vallásai:
- A mezopotámiai és az egyiptomi vallások népekhez, államokhoz kapcsolódtak. Politeista (= többistenhívő) vallások voltak.
- Mezopotámiában kezdetben minden város saját hiedelemvilággal rendelkezett, melyből a papok egységes sumer-akkád-babiloni mitológiát alakítottak ki. Isteneik ember alakúak voltak.
- Egyiptom főistene Ré, a Nap volt, akit Amon és Aton néven is tiszteltek. A fáraók a napisten nevében és védelme alatt uralkodtak. Isteneik megőrizték állati alakjukat. Az egyiptomiak hite szerint az ember a túlvilágon tovább él, ezért mumifikálással óvták meg a testet az enyészettől.

- A perzsák vallása a jó és a rossz küzdelmét állítja a középpontba, ezért dualista jellegűnek tekintik. Alapítója Zarathusztra. Tanításai középpontjában a világot teremtő jó és a világ lerombolására törekvő gonosz állandó harca áll. Az embernek magának kell eldöntenie, hogy kinek az oldalára áll.
- A zsidóság monoteista (=egyistenhívő) vallást alakított ki története során. A zsidó nép megpróbáltatásainak hatására a törzsi istenek közül egyedül Jahve, a vihar istenének tisztelete maradt fenn, akiből a világmindenség egyetlen istene lett. Istenük láthatatlan és mindenható. A „babiloni fogság” után a Kr. e. 6. században kialakult a monoteizmus. A zsidó vallás tanításait a héber Biblia (Ószövetség) foglalja össze.
2. Az ókori India és Kína vallásai:
- India politeista vallásai a brahmanizmus és a Buddhizmus. A brahmanizmus főistenei Brahma, Visnu és Siva. A vallásban az újjászületést, a reinkarnációt, a karma határozza meg. A Buddhizmus célja a lélek nyugalmi állapotba, a nirvánába elérése.

- A kínai univerzizmus az ég, a föld és az ember harmonikus egységét hirdeti. Jelképe a jin-jang. A Kr. e. 6. században két vallási-filozófiai rendszer alakult ki, a taoizmus és a konfucianizmus. A konfucionizmus alapítója Konfuciusz (Kung-Fu-ce) az erkölcsi nevelést, a hagyományok tiszteletét és a közösség érdekeinek szolgálatát hirdette. A taoizmus alapítója Lao-ce a természet törvényével (Tao) való összhang elérését tartotta fontosnak.
3. Az ókori görög vallás jellemzői:
- A görög vallás politeista (= többisten hívő) volt. A teremtésmítosz szerint a világ és az istenek a khaoszból jöttek létre. Az isteneket ember alakúnak (= antropomorf) képzelték el, emberi tulajdonságokkal ruházták fel őket. Az istenek és az emberek tetteit a görög mitológiabeszéli el, amely irodalmi és művészeti alkotásokban maradt fenn. Az istenek több nemzedéke váltotta egymást.
- Az olimposzi isteneket az egész görögség tisztelte. A görög mitológiában nem csak istenek és emberek, hanem héroszok (= félistenek) is szerepeltek.
- A görög valást a közösséghez tartozás fejezte ki. A polisz lakóit összefűzte a helyi kultusz. A templom előtt papok mutatták be az áldozatokat. A fontos ügyekben az istenek tanácsát jóslással tudták meg (pl. Delphoi és dodonai jósda).
- Az istenek tiszteletére ünnepségeket és versenyeket rendeztek, így alakult ki a színház és az olimpia(Kr. e. 776-tól) is. Különleges szerepe volt a pánhellén kultuszhelyeknek.

- A kultikus életből fejlődött ki és vált önálló tevékenységgé az építészet és a művészet.
4. A római vallás jellemzői:
- A Rómát alapító latinok kezdetben természeti jelenségeket és az ősök szellemét tisztelték. A római mitológiában az etruszkok hatására megjelentek a görög mintájú ember alakú istenek, akik meghatározottfeladatkört láttak el. Akaratukat természeti jelek útján közölték az emberekkel. Az istenek által adott jelek értelmezése a jóspapok feladata volt (pl. madárjós).
- A császárkorban főként a birodalom keleti felében terjedt el az uralkodók vallásos tisztelete a „császárkultusz”, amely alkalmas volt az egyeduralom alátámasztására.
- A misztériumvallások is keletről érkeztek a birodalomba. A császárkorban kibontakozó válság hatására megnőtt az istennel való személyes kapcsolat igénye, amely elősegítette az új tanítások gyors terjedését, államvallássá válását (pl. kereszténység).

5. A kereszténység kialakulása:
- A vallási élet változása a Római Birodalomban:
- a görög-római vallás nem követelt meg hitet
- a lényeg a szertartásokon való részvétel volt (kapcsolat az állammal)
- nem nyújtott vigaszt, nem ígért biztonságot, ezért
- egyre többen fordultak a keleti kultuszok felé:
- misztériumvallások (Mithras, Ízisz, Dionüszosz)
- császárok istenítése (keleti tartományok)
- Palesztina Jézus korában:
- a zsidók (egyistenhívő nép) a Megváltót (Messiás) várták
- a hagyomány őrzői a farizeusok (zsidó írástudók),
- az esszénusok = újszövetség közössége (Kumrán-hegység)
- őskeresztény gyülekezet
- a Megváltó eljövetelét és a bűnbánatot hirdették
- Jézus Krisztus:
- elnevezései: Názáreti, Jézus = Józsua, Megváltó = Messiás (héber) felszabadító, Krisztus = Krisztosz (görög)
- életét és tanításait az evangélium = örömhír — Újszövetség (Máté, Márk, Lukács, János) beszéli el.
- élete utolsó 3 évében tanított:
- tanítványaival, az apostolokkal járta Júdea városait
- hirdette a végítéletet, a megbocsátást, az üdvösség reményét,
- csak az Istenbe vetett hit és egymás szeretete számít,
- ostorozta a vagyonszerzést, a kapzsiságot, a gyűlöletet, az erőszakot.
- új alapokra helyezte a zsidó hitet (Isten egyetemes, nem csak a zsidó nép istene), ezért halálra ítélték.
A keresztény egyház kialakulása:
- Jézus tanításai a széles tömegekre hatottak a Római Birodalomban:
- Szent Pál (Saulus) tanítása (Jézus a halálával minden ember bűneit megváltotta) minden népet megszólított:
- mindenki egyenlőnek számított, (rabszolgák is)
- minden keresztény vagyonának és jövedelmének egy részét a közös kasszába adta,
- összejöveteleiket vasárnap tartották
- a szertartást pap vagy püspök vezette
- kialakult a keresztény egyház:
- megjelentek a keresztény dogmák:
- Jézus Krisztus, Isten egyszülött fia, a Messiás, egyszerre valóságos ember és Isten
- "Szentháromság”- Isten egylényegű három személy: Atya, Fiú, és Lélek (Szentlélek)
- Szűz Mária = istenanya (Jézus anyja)
- Jézust keresztre feszítették és feltámadt.
- kialakult az egyházszervezet:
- a közösség irányítói a felügyelők = püspökök (episzkoposz),
- az idősebbek - presbiterek,
- a püspökök segítői a diakónusok (szolgák),
- kialakult az állandó szertartásrend (ünnepek, áldozás, keresztelés, úrvacsora).
- megjelentek a keresztény dogmák:
A kereszténység győzelme:
- a keresztény hitet az 1.3. század császárjai üldözték
- 313-ban Constantinus rendelete (milánói ediktum) engedélyezte a keresztény vallás gyakorlását
- 325-ben a niceai zsinaton döntést hozott Jézus „egylényegűségéről” (Szentháromság tana)
- 391-ben Theodosius császár egyedüli vallássá nyilvánította a
kereszténységet.